Két dolog, amit kétszer próbáltam, és...

Egy kis összefoglaló következik a múlt hétről… Kedden történt. Mi csak sétálni indultunk a hegyen, megnézni a vad-licsi bokrokat. Persze hogy tudtam merre kell menni, azaz csak azt hittem. Este 6 körül indultunk, tudtam hogy nincs messze. A baj nem is ezzel volt, csak hogy mindketten kalandorok lévén, visszafele nem a jól ismert utat választottuk, hanem mentünk tovább, tovább, mert az út amin mentünk, csak kilyukad valahol…. tudtam hogy van egy út ami levisz a forráshoz, de hogy melyik az, azt nem. Akkor kezdtem aggódni, amikor a hegyen haladva bőven túlmentünk a forráson, szépen magunk mögött hagytuk, valahol lent. így az első adandó alkalommal levágtunk jobbra a hegyről, de az út csak nem arra akart vinni. Kolbászoltunk, de ahelyett hogy egyre nagyobb útra értünk volna, egyre kisebb ösvényeken mentünk. Kezdett ismerős lenni a helyzet, mert 2 éve kísértetiesen hasonló dolog történt, azzal a különbséggel, hogy most rohamosan sötétedett, mivel már fél8 volt. Nagyon közel voltunk, mivel láttuk magunk alatt a sarkon lévő 1-2 házat, de nem találtunk csapást a bokrok és fák között, illetve a patakon is át kellett vágni valahol. Elindultunk visszafele, tökéletesen az ellenkező irányba. De legalább tudtuk, hogy arra az út betonná fog alakulni, és előbb-utóbb az csak vezet valahova. Erre lövés dördült, én teljesen beparáztam, hogy a félhomályban valami állatnak néznek minket. Gyorsabban szedtük a lábunkat a betonúton, és már sejtettem hogy hova fog vezetni, a szomszéd faluig, ami tőlünk 5 km, de mit érdekelt már engem, csak jussunk ember-járta útra végre. Kanyarogtunk a fák között, amikor autó hangját hallottuk! Jött is egy ember, aki lövöldözött fent, az lehetett, egy kutyával. Le is intettem, mondtam neki hogy eltévedtünk… persze beültetett, elvitt a főútig, kb félútig St Jean és Pégairolles közé, de onnan már ismertük a járást J Ekkor már majdnem egészen sötét volt. Mesélte, hogy nagyon sok a vaddisznó, leeszik a szőlőt, ezért kell figyelmeztetőleg lőni párat. Még 3 km séta várt ránk, de akkor már mindegy volt, legalább tudtuk, merre vagyunk arccal. J Szóval a hegy másodszor is kifogott rajtam, pedig látszólag semmi bonyolultság nincs benne…

Most lássuk, mi történt csütörtökön. Bementem iskolába autóval, Bernd meg Ata délelőtt szintén Montpellierbe mentek vásárolni. Megbeszéltük, hogy miután végzek, találkozunk a plage-on Frontignan környékén. Gondoltam, de jó, ott van Séte, és mikor először jártam arra, akkor derült ki, hogy meghalt a nagypapám, így nem tudtam egészen a látványra koncentrálni, de most, most majd bepótolom. Úgyis telihold van, szuper képeket lehet majd csinálni.  Boldogan autókáztam a dugóban kifelé a városból. Megérkeztem, fogtam a strandcuccomat, és ki a partra… Nagyon fújt a szél, nem is volt olyan meleg, de lehetett gyűjteni jópofa kagylókat. A strand kihalt volt, egy-két ember lézengett csak rajtunk kívűl. 

A pillanat...

Térdig voltam a vízben, amikor jön a pizzás, hogy szólt valaki, hogy a kocsink ablaka be van törve… fel sem fogtam először. Elkezdtem sétálni a kocsi felé, majd a végén már futottam… Odalett a gyönyörű pillangós táskám, a párizsos sálammal együtt…. és egy csomó apróság, mobiltelefon, bankkártya, amiket egyből letiltottam. Személyi, jogsi, tb kártya, forgalmi, készpénz… Az összes nyelvkönyvem, szótáram, füzeteim, amiket az iskolában használtam. Szerencsére az adrenalin jól működött, teljesen letompultam, majdhogynem sokkot kaptam. Elindultunk szétnézni a környéken, hátha találunk valamit elszórva. Szerencsére találtunk. Személyi, jogsi, tb kártya az út szélén. így nem kell Párizsba utaznom a konzulátusra, halleluja. Nem is fecsérlem tovább a betűt erre a gyászos történetre. Legfrissebb info: hátsó ablakot bontóban nem találtunk, így 160ért az egész ajtót cserélik L Pénzt meg lassan nyomtatnunk kell…

Hát, kétszer próbáltam Séte-be eljutni, mindkettő szomorú emlék… Asszem ezt a Séte-témát el kell engednem…